A Loco the Monkey slot bemutatása részleteiben

Még valamikor a kilencvenes években az első olyan latin-amerikai hip-hop csapat, amelyik sikert tudott elérni és brutális mennyiségben adott el lemezeket, a kaliforniai Cypress Hill volt. Az egyik első és legnagyobb slágerük nem elég, hogy igazán feltette őket a zenei térképre, de egy életre megjegyeztette velünk azt a szót, hogy „loco”. A spanyolul őrültet jelentő szó azóta már beépült a mindennapokba és az online kaszinók világában is találkozhatunk ezzel a szóval. Így van ez a Quickspin fejlesztői által elkészített Loco the Monkey névre hallgató slottal is. Loco egy olyan, kicsit lökött majmocska, aki rengeteg nagyszerű bónusszal örvendeztet meg bennünket a játék során.
A játék bemutatása
Ahogy a Quickspintől már megszokhattuk, nagyon kellemes, rajzolt grafikát hoz ez a félkarú rabló. Öt kerékben és 50 fizető vonalból áll a játékfelület és a megszokott kártyalapok mellett gyümölcsös szimbólumokra vadászunk főleg. A játéktér egy rajzolt dzsungel közepén fekszik, a hanghatások nagyszerűek, így erre biztosan nem lehet panaszunk. A háttérben láthatunk egy feldőlt terepjárót és néhány kígyót is, hogy valamiféle extrát is mondjuk a környezetről.
A játékosok bármilyen eszközről beszállhatnak ebbe a kaszinójátékba és már akár 75 forinttal is be lehet szállni, a maximális tét pedig 30 ezer forint, bár ez kaszinónként azért változhat. És talán nem a legjobb és legizgalmasabb játékról beszélünk a piacon, de a Loco the Monkey komoly nyerési lehetőségeket kínál, miközben kockázatos slotnak számít. A játékos visszatérítési érték egy egészen elfogadható 96.15%, ami valamelyest az átlag felett van. Ha viszont szerencsénk vank, akkor a lehetőségeinknek talán csak a csillagos ég szab itt határt.
További érdekességek a játékról
A nyerő kombinációk sokféle módon összejöhetnek, ha képesek vagyunk egymás mellett három egyforma szimbólumot kipörgetni. Egy kivétel van ez alól, ez pedig a legjobban fizető banánszimbólum, amely már akkor is fizet valamennyit, ha csak kettőt pörgettünk ki belőle. Ha pedig olyan szerencsénk van, hogy mondjuk öt banánt is ki tudunk pörgetni, akkor a tétünk tízszeresére számíthatunk. A gyümölcsök tehát a nagyobb értékű szimbólumok, attól függően, hogy melyikből pörgetjük ki a kombinációt, akár a tétünk négyszeresére is számíthatunk. Az alacsonyabb összeget fizető szimbólumok a megszokott kártyalapok, kilencestől az ászig. Maga a kismajom Wild szimbólumként jelenhet meg a kettes, hármas, négyes és ötös keréken. Alapesetben annyit tesz, hogy bármilyen más szimbólumot helyettesíthet, kivéve a scattert. Loco egyébként elég sűrű vendég a játékban, ezt meg fogjuk látni.
Az igazán nagy izgalmak akkor jönnek, ha képesek vagyunk négy vagy több majmot kipörgetni egy pörgetés során. Ekkor indul a More Monkeys nevet viselő újrapörgetéseket kínáló bónuszkör. Az eredetileg kipörgetett majmok ilyenkor a helyükön maradnak és így fogunk a nyereményért pörgetni, ha pedig újabb majmot pörgetünk, akkor az is marad a helyén és újra pörgethetünk. És ahogy az lenni szokott, jó pár kör elképzelhető emiatt ebben a bónuszkörben. Az arany szobornak látszó szimbólum a scatter, amely az egyes, kettes és hármas kerekeken jelenhet meg. Amikor három jön ki egyetlen körben, akkor a Monkey Frenzy nevet viselő ingyenes pörgetési kör fog elindulni. Ez a bónusz 10 ingyenes pörgetést és megmaradó Wild szimbólumokat hoz magával. Amikor egy Loco szimbólum érkezik, az tehát marad a helyén az összes többi ingyenes pörgetési kör alatt végig. Az új kaszinókban is bátran keressük ezt a nagyszerű játékot, nem fogunk csalódni benne.
Top 3 kaszinó a Loco the Monkey játékhoz:
Most Recent News
Get the latest information